Len

Lenből font hajszálakat nekem, és a bokájához kötözte őket.
Ha elváltunk egymástól, mindig tobábbfonta a tincseket, hogy a bokáján érezhesse rezzenéseim, még akkor is, ha távol vagyunk egymástól.
Pontosan tudta, hogy mikor hajtom párnára a fejem, mikor bólogatok igennel vagy nemmel, és talán még a hangomat is hallhatta, haloványan, a hajszálaimon keresztül.
Sokszor próbáltam elszakítani a lenhajam, de egy láthatatlan kéz mindig a csuklóimra s arcomra tapadt.
Ő pedig nem tudott továbblépni, mert a bokáit szorította a len.
Ha elutaztam, hetekig fonta a lenhajam, ha pedig találkoztunk, szintén hetekig bontotta le, hogy elég rövid legyen, ahhoz, hogy a tincsek ne halmozódjanak fel közöttünk, s ezáltal ne válasszanak szét minket.
Lenhajammal megjelölt távollétemben, találkoztam valakivel, aki nem tudott fonni, és elkezdtem őt tanítani, hogyan kell: elkezdtem én is lenhajat fonni neki.
Mikor elég hosszúra fontam már ahhoz, hogy egymással szembe fordulhassunk, előjött hirtelen ő...
Azt érezte a bokáin, hogy rángatózik a lenhajam, és azt hitte, sírva fakadtam a hiányában, pedig én...

csak éppen valaki mással csókolóztam.

(fotó: Man Ray)